1. kötet
1. kötet
Orosz András Lóránt OFM (szerk.), Emberi jogok a Katolikus Egyház életében és jogában
Sapientia-L'Harmattan, Budapest, 2010.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60. évfordulója alkalmából számos, a Nyilatkozat természetével, eredményeivel és kihívásaival foglalkozó munka született. Jelen kötet az emberi jogok kérdését egy sajátos nézőpontból mutatja be. Ez a sajátos nézőpont a Katolikus Egyház filozófiai, teológiai, illetve kánonjogi felfogása és hagyománya. A világi jogi hagyományhoz kapcsolódó írások is igyekeznek az Egyház megközelítését felvillantani.
Az emberi jogok ókori megjelenésének bemutatásával az emberi élet védelmének olyan irányát láthatjuk, amely az Egyház későbbi tanításában is megtalálható. De a keresztény tanítás körvonalazódik a természetjogi megközelítésnek, a magyar jogalkotás emberi jogokhoz kapcsolódó törvényeinek és törvényjavaslatainak, valamint a 20. századi filozófia egyes nagy irányzatainak bemutatásán keresztül is.
A kötetben mégis többnyire olyan tanulmányok találhatók, amelyek a Katolikus Egyház jogalkotásához és belső rendjéhez kapcsolódnak, Így az emberi jogok és az egyházjog általános kapcsolatának bemutatásán túl az Egyház belső életének jelentős kérdéseit, jogintézményeit és kánonjogi témáit tárgyalja, azt szemléltetve, hogy ezeken a területeken hogyan érvényesülhetnek az emberi jogok. Ennek megfelelően azokra a kérdésekre is választ keres, hogy mit jelentenek az általános emberi jogok a papnevelésben, miként érhetők tetten a megszentelt élet intézményeiben, mit ért az Egyház vallásszabadság alatt, milyen lehetőségeket biztosít az egyházi közigazgatási eljárás az emberi jogok védelmére, illetve mi az Egyház társadalmi tanításának és az emberi jogoknak a kapcsolata.
A tanulmányokból nyilvánvalóvá válik, hogy a Katolikus Egyház nagyra értékeli az egyes emberi jogokat, ennek következtében azok valódi összekötő kapoccsá válhatnak a két jogrend, a világi és a kánoni között. Ugyanakkor számos területen - az emberi élet védelmének határa, a vallásszabadság, a jó hírnév védelme, az életállapot szabad megválasztása - az Egyház tanítása eltér a világi jogrend általános állásfoglalásától.
A kötet hasznos és érdekes munkákat tartalmaz nemcsak kánonjogászok és világi jogászok, hanem teológusok, filozófusok, valamint mindazok számára, akiket az Egyház emberi jogok területén kialakított felfogása érdekel.
Örsy László SJ
2.300 Ft helyett 1.500 Ft
Sapientia Főiskola - Könyvtár, 1052 Budapest, Piarista köz 1.
Tel. (+36 1) 486 4400, E-mail: biblio [at] sapientia.hu