Mi az "Iránytű"?
Az Iránytű Hivatástisztázó Műhelysorozat a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán működő, szerzetesi és papi összefogással vezetett, fiatal felnőtteknek szóló kurzus, ami 2007 óta működik.
Célja, hogy segítse azokat a 18 és 35 év közötti szabad állapotú fiatalokat, akik életük nagy döntései előtt állnak. A kurzus alkalmai a szorgalmi időszakban kéthetente vannak, félévente hat-hat alkalommal, és egy-egy lelkigyakorlatos hétvégével.
Központi témái: istenkapcsolat, imádság, önismeret, megkülönböztetés, döntés, a főbb életállapotok (házasság, család, szerzetesség, papság). Ezen témák átgondolásához kapnak a résztvevők támpontokat, „iránytűt a kezükbe”, melyet aztán ők maguk használhatnak életük fontos helyzeteiben.
A kurzus fontos része az imádságban való gyakorlat elmélyítése, hiszen a hivatástisztázás kulcsa az Istennel való kommunikáció. A résztvevők otthoni gyakorlatokat is kapnak, melyek segítik őket a találkozások közti időben. A műhely ideje alatt a fiatalok lehetőséget kapnak arra is, hogy a vezetőkkel rendszeresen beszélgethessenek a bennük zajló folyamatokról.
Kiket várunk?
18 és 35 év közti, szabad állapotú (nem élettársi kapcsolatban élő) katolikus fiatalokat, akik már voltak bérmálkozók, és szeretnének egy évet komolyan rászánni az életükből, hogy Istennel együtt keressék az útjukat.
Az iránytű-team tagjai: Csépányi Gábor atya, Zics Ildikó szociális testvér, Gács Paszkál ferences testvér, Szabó Ráhel domonkos nővér, valamint Nagy Bálint jezsuita szerzetes.
Időpontok: kéthetente szerdánként, 18:00–20:30 óra között
szeptember 29.
október 13.
október 27.
november 10.
november 24.
december 10.
Helyszín: Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.
Jelentkezési határidő: 2021. szeptember 13.
A jelentkezéseket várjuk: iranytusapi [at] gmail.comtarget="_blank" title="E-mail küldése" e‑mail címen
További információ: www.facebook.com/IranytuHivatastisztazoMuhely

Akik már részt vettek az Iránytűn, ezt mondták:
- „Nekem nagyon tetszett a sorozat, nagyon hasznos, sokrétű volt. Rengeteg kérdésemre választ kaptam. Azok a szempontok kerültek elő, amelyek szerintem a legfontosabbak, a legalapvetőbbek. Sok bölcsességet tanultam belőle, a józan gondolkodás fontosságát. Megerősített abban, hogy bízzak másban, merjem megosztani a gondolataimat, érzéseimet. Segített leküzdeni gátlásaimat, bátortalanságomat. Segített a helyes irányt felismerni.”
- Nekem főleg sok-sok kérdés szabad megvitatását jelentette: mert amíg pl. a családban, barátok között (még) nem akartam ilyen gondolatot feltárni, addig itt velem hasonló korú fiatalokkal, hasonló problémával foglalkozhattam nagy felelősséggel. A kétszer hat alkalom alatt valami közösség-hangulat vagy élmény is kialakult. A diszkréciót, a jóindulatot, a segítőkezet jelentette nekem az Iránytű.
- A feladatok jók voltak, mert elgondolkodtattak és egy kicsit közelebb vittek a döntéshez. A szentírási olvasmányok is remekül passzoltak a tematikába. Új volt, hogy mennyire mélyen, személyre szólóan is lehet olvasni a Bibliát. Új imamódszereket ismertem meg. Jók voltak a közös feladatok és beszélgetések is. Az időbeosztás is jó volt, észre sem vettem és elröppent ez a két és fél óra.
- Úgy érzem, kicsit tisztázódtak bennem a dolgok: nem kötelességtudatból kell szerzetesnek menni. Isten azt akarja, hogy boldog legyek és üdvösségre vezető lehet a házasság is! Azt hiszem, nagyon erős bennem a vágy a kizárólagosságra - nem vagyok még benne biztos, de talán inkább valaki feleségének szán az Úr.
- Leginkább az tetszett, hogy különböző rendekből jöttetek, és mindegyiktek nagyon őszintén beszélt tapasztalatairól. Nagyon gyakorlatias volt. Jók voltak a témák, azok sorrendje, felépítése és a házi feladat is. Az utolsó alkalom, a kérdésekre adott válaszok különösen tetszettek, ismét az őszinteség miatt. Itt tényleg kaptam konkrét válaszokat.
- A legtöbb segítséget a meghívott előadók, illetve a kérdéseinkre adott válaszok jelentették számomra. A „házi feladatok” közül a bibliai részek adtak igazán sokat. Nagyon tetszett a papság, a szerzetesség és a házasság összehasonlítása. A különböző imák „tanulása” nagyon jó volt.
- Nagyon sokat kaptam. Leginkább magamról tanultam. De nagy ajándék volt sok találkozás is. Mindenképp hitem csúcspontjaként éltem meg, és ezt nagyon köszönöm nektek és a Jóistennek!

Dr. Csépányi Gábor
1977-ben születtem Budapesten. Nyolc éves koromban kezdtem ministrálni az Újpest-Kertvárosi Szent István Plébánián. Erdész, orvos, majd pap akartam lenni. 2004-ben a Semmelweis Egyetemen általános orvosként végeztem, majd tanulmányaimat az esztergomi Érseki Papnevelő Intézetben folytattam. 2010-ben pappá szenteltek. 2010-2012 között a római Gregoriana egyetemen tanultam, 2012-től a Budapest-Városmajor Jézus Szíve Plébánián, majd a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz plébánián szolgáltam. 2014 áprilisától az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatásgondozó referense lettem. 2016-tól az Érseki Papnevelő Intézet spirituálisaként a papnövendékek képzésében veszek részt. Nagyon szeretek az Iránytű csapatában dolgozni, jó megtapasztalni Egyházunk lelki gazdagságát és egységét!
E-mail: gabcsep77 [at] gmail.com

Zich Ildikó SSS
Szociális testvér vagyok, 2007-ben léptem be a közösségbe, 2015 óta vagyok örökfogadalmas testvér. Jelenleg hivatásgondozással, lelkivezetéssel és lelki gondozással foglalkozom. Nagy ajándék számomra kísérőként odaszegődni valaki mellé és segíteni, hogy bontakozzék benne az Élet.

Nagy Bálint SJ
Jezsuita pap vagyok, lelkivezető és hivatásgondozó. 1997-ben, rögtön érettségi után léptem be a Jézus Társaságába. Az imádság és a lelkivezetés azok a területek amelyekkel mélyebben foglalkoztam tanulmányaim alatt, és ezekkel foglalkozom ma is. Három évig szolgáltam Miskolcon iskolalelkészként, majd az elmúlt években hivatásgondozóként itt Budapesten, ahol rendtársaimmal egy fiatal felnőttek számára megnyílt lelkigyakorlatos házban élünk. Az Iránytű számomra egy évről évre megújuló ajándék, az élő és éltető Egyház jele. A következő szavakban tudnám összefoglalni, amit az Iránytű nekem jelent: barátság, mélység, őszintén, Istent keresve, együtt, szabadon.
Email: nagy.balint [at] jezsuita.hu

Szabó Ráhel OP
Domonkos szerzetes vagyok, 2002-ben léptem a közösségbe, örökfogadalmat 2009-ben tettem. Teológiai tanulmányaimat a Sapientián ill. a Fribourgi Egyetemen végeztem. Jelenleg a Sapientián tanítok a morálteológia tanszéken, a közösségemben pedig fordítással, könyvkiadással foglalkozom.
Az Iránytű csapatához 2019-ben csatlakoztam.

Gács Paszkál OFM
Ferences szerzetes vagyok. 21 évesen léptem be a Kisebb Testvérek Rendjébe. Jelenleg teológiát tanulok a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán. 2021 óta vagyok örökfogadalmas. Papnak készülök. Kiemelten érdekel a szerzetesség teológiája és az imádság témája. Nem utolsó sorban pedig szeretem az embereket.
Email: paszkal [at] ferencesek.hu