Hiszen ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztus jótékonyságát.
Noha gazdag volt, értetek szegénnyé lett,
hogy szegénysége által meggazdagodjatok.”
(2Kor 8,9).
Ez kétezer éve mottója a keresztény szerzetességnek, amely abból a megragadó élményből születik (egyre újra), hogy Krisztus nemcsak sok szépet mondott és sok jót tett értünk, hanem mindent odaadott, a végsőkig ment szeretetében, és erre az illő válasz az ember részéről is a minden odaadása. Ez az odaadás nemcsak belső lelki tulajdonság, hanem szolgálatban is megnyilvánul.
A Sapientia Főiskolán a szerzetesek jelenléte és esendő igyekezete állandó emlékeztető Urunk megváltó szegénységének örömhírére. Nem a megvalósítással kérkednek a szerzetesek, hanem járnak egy úton, amelyen a cél már most is örömet ad nekik, bár még távol vagyunk tőle. A Krisztus önátadására válaszoló odaadott élet az Egyház „szívverése”, minden keresztény élet alapvető logikája. A szerzetesi közegben sokan megérzik Urunk megváltó szegénységének örömét, és szolgálatot vállalnak az Ő Egyházában.
Valami ilyesféle történik egy „szerzetesi hittudományi főiskolán”.
Várnai Jakab OFM
