Nyári könyvválogatás
Július sokak számára már a pihenés, a nyaralás ideje, amikor több idő jut olyasmire, amire az év nagy részében nem szokott. Ilyenkor talán könyvet is gyakrabban veszünk a kezünkbe, mint az év többi szakaszában. Ehhez ötleteket adva nyári könyvválogatásunkban kevésbé tudományos, inkább szépirodalmi és spirituális jellegű olvasnivalókat gyűjtöttünk össze a könyvtár állományából.
CSILLAGLUGAS ALATT
Kertész Eszter: Csillaglugas alatt, Kairosz, Budapest, 2024. IR352K41
Kertész Eszter verseit főleg a Credo című evangélikus folyóiratban közli, de számos kötete is megjelent már. Vallásos ihletettségű költészetét Jelenits István így jellemezte: „egyszerű szavakkal, mégis az üdvösség legmélyebb titkaira mutat rá.”
ÉLET AZ ÉLETÉRT
Szent Gianna Beretta Molla élete megrendítő tanúságtétel. Három gyermek édesanyja volt már, amikor daganatos betegsége miatt, melyet újabb várandóssága alatt diagnosztizáltak, az orvosok az abortuszt javasolták, melybe ő – férjével egyetértésben – nem egyezett bele. Végül a daganat sikeres eltávolítása után hordta ki negyedik gyermekét, aki császármetszéssel, egészségesen jött világra, Gianna azonban hamarosan meghalt. Életszentségének híre gyorsan terjedt, majd 1994-ben boldoggá, 2004-ben pedig szentté avatta az egyház. Giuliana Pelucchi Szent Gianna-ról szóló életrajzának ez a második, javított és bővített magyar kiadása.
AZ ELVESZETT LÁNY
Kollarits Krisztina: Az elveszett lány, Jezsuita Kiadó, Budapest, 2023. IR352K63
Az Úton sorozatban szépirodalmi műveket jelentet meg a Jezsuita Kiadó. Eddig négy kötet látott napvilágot, melyek mindegyike másképp figyelemreméltó könyv. Az elveszett lány című krimi szerzője Kollarits Krisztina, írói nevén Kollarits A. Christie. A könyv cselekménye több mint száz évvel ezelőtt, közvetlenül az első világháború után játszódik és a fordulatokon, izgalmakon túl megismerhetjük belőle az akkori Budapestet, különösen a józsefvárosi Palotanegyed számos egyházi intézménynek és a Jezsuita templomnak is otthont adó, akkoriban Kis Vatikánnak nevezett részét.
ESSZENCIA
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete irodalmi pályázataira az elmúlt években beérkezett legjobb írásokat tartalmazza a kötet. A családról, gyerekekről, emberi kapcsolatokról szóló írások közlésével a szerkesztők bevallott célja erőt, bátorítást adni az olvasónak, felmutatni, hogy lehetséges megküzdeni a problémákkal, és teljes életet élni nagycsaládosként.
HIDEG ANNA MESÉI
A magyar népmesevilág hihetetlenül gazdag világa szinte máig tartogat meglepetéseket a néprajzkutatók számára. Hideg Anna az erdélyi Mezőség tájegységén található Ördöngösfüzes településének mesemondója. A könyv 155 szöveget közöl tőle, emellett Hideg Anna önéletírását, valamint kísérő tanulmányt és a tájszavak jegyzékét.
ITT JÁRT A FÖLDÖN
A két kiváló művész, Gryllus Dániel és Lackfi János évek óta működik együtt, nemrég pedig gyönyörű kötetet tettek le a magyar olvasók asztalára, természetesen hanganyag-melléklettel, melyet QR kód segítségével lehet meghallgatni. A könyvet a keresztény művészet legkiválóbb alkotásaiból válogatott képek illusztrálják.
„LEGYEN MEG A TE AKARATOD”
Az 1945-ben született és 2013-ban elhunyt Frank Sándorné Dobos Ilona életútja az Isten gondviselő szeretete iránti bizalom, az Istenre való ráhagyatkozás nagyszerű példája. Tehetséges fiatal nőként választotta ezt az utat, s ma szinte szenzációként hat, hogy tizenhat gyermeknek adott életet. Emlékiratai erről az útról, édesanyai hivatásáról, gyermekeivel való bensőséges kapcsolatáról és fordulatokban gazdag életéről szólnak.
A MÁRIA-KÖR
A kötetben Rilkének a Mária élete (Das Marien-Leben) ciklus versei mellett az annak vonzáskörébe tartozó költemények is szerepelnek. A nagy osztrák költő ezen versei a keresztény olvasó számára különösen fontos részei az életműnek.
MEGYEK HAZA
Greguss Sándor: Megyek haza, Greguss-Fodor Bt., Budapest, 2023. IR352G64
Greguss Sándor író, költő, filmrendező a közelmúltban hunyt el 69 éves korában. Különleges személyiségének, különleges életútjának hű lenyomata ez a kisebb írásokat tartalmazó kötet. Ezeket a kis terjedelmű szövegeket már súlyos betegen vetette papírra, s bennük az emlékezés, a kis dolgokra való rácsodálkozás mellett már a halál közelségének megrendültsége is érződik. A kötet címe mindezt jól adja vissza, hiszen egy, az örök haza felé tartó ember gondolatait ismerhetjük meg a kötetből.
MESÉK A GYÓGYULÁSRÓL
Csóka Judit (vál.): Mesék a gyógyulásról, Corvina Kiadó, Budapest, 2017. IR352M56
A mesék terápiás, gyógyító hatása és hozzájárulásuk a mentális egészséghez ma már közismert. A magyar- és világirodalomból, valamint a népmesekincsből Csóka Judit válogatásában kötetbe gyűjtött, gyógyulásról szóló mesék aktualitása kézenfekvő mai világunkban, mikor annyian küzdenek valamilyen mentális, pszichés problémával.
OKOSAK ÉS BALGÁK
Az iskolai színjátszás a szerzetesrendi iskolák régi, szép hagyománya. A jezsuita, piarista, ferences iskolákhoz kötődő iskoladrámákat vaskos kötetekben adták ki a közelmúltban. Ez a szalézi rendi vonatkozású könyv tíz színdarabot tartalmaz, melyek kortárs alkotások a szalézi iskolában tanító Horváth Dániel fiatal magyar-német szakos tanár tollából.
SZERELMES LEVELEK
Gianna Beretta Molla az egyház egyik legújabb szentje, aki feláldozta életét, hogy gyermeke megszülethessen. A válogatásunkban szintén szereplő, Giuliana Pelucchi által írt életrajza után ez a kötet házasságának szép és megindító világába enged betekintést férjével, Pietro Mollával való levelezésükön keresztül.