4. kötet
4. kötet
Tanulmányok
Timothy Radcliffe, Új dalt énekeljetek. A keresztény hivatás (Ford. Petres E. Lúcia OP)
L'Harmattan-Sapientia, 2012.
A ma is keresett előadó, népszerű prédikátor, a Domonkos-rend korábbi legfőbb elöljárója ebben a sok nyelvre lefordított, bestsellerré vált könyvében olyan előadások, levelek, prédikációk szövegét adja közre, amelyek fő címzettjei szerzetesek. Ám mivel a szerzetesi életnek – meggyőződése szerint – csak akkor van értelme, ha van mondanivalója a keresztény élet és általában véve az emberi élet számára, jó szívvel ajánlja írásait a szélesebb olvasóközönségnek is.
Humorral, szókimondó egyenességgel, közvetlen hangnemben, felszabadító bölcsességgel megírt elemzései arra biztatnak, hogy merjünk énekelni, mert az ének legyőzi az élet legnagyobb ellenségét, a félelmet, és merjünk új dolgokkal kísérletezni, hogy valóban jézusi, evangéliumi szabadsággal élhessünk.
Timothy Radcliffe Londonban született 1945-ben. Bencés iskolákban tanult, majd 1965-ben belépett a Domonkos-rendbe. Filozófiai és teológiai tanulmányait Oxfordban és Párizsban végezte. 1971-ben pappá szentelték. Egyetemi lelkész volt Londonban, majd tizenkét éven át Oxfordban tanított szentírástudományt. A tanítás és prédikálás mellett bekapcsolódott a békemozgalomba és az AIDS-betegek szolgálatába. 1982-től 1988-ig házfőnök volt Oxfordban, majd az angol provincia tartományfőnökévé választották. A nagyobb szerzeteselöljárók konferenciáját is vezette. 1992-től 2001-ig a Domonkos-rend általános elöljárója volt. Több egyetem tiszteletbeli doktora, így például az Oxfordi Egyetemé és a római Szent Tamás Pápai Egyetemé (Angelicum).
3.100 Ft helyett 2.100 Ft
Sapientia Főiskola - Könyvtár, 1052 Budapest, Piarista köz 1.
Tel. (+36 1) 486 4400, E-mail: biblio [at] sapientia.hu