25. kötet
25. kötet
Hitünk központi titka: a megváltás
Kiadja a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola megbízásából a Vigilia Kiadó, Budapest, 2014.
Füzetünk a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola által 2013. november 16-án rendezett tudományos konferencián elhangzott előadások szerkesztett szövegeit tartalmazza.
A megváltás misztériumában föltárul előttünk a szeretet misztériuma. Isten a szeretet. Nem egyszerűen történik valami az emberrel, hanem beletestesül, belép az Isten szeretetébe, aki »úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen« (Jn 3,16). Ezzel a végsőkig való szeretettel, ezzel a sérthetetlen és vissza nem vont engedelmességgel váltotta ki Krisztus az emberiséget, szerezte vissza az Atyának. És aki bűnné tette a Fiát értünk, az megadja a lehetőséget, hogy éljünk az üdvösség ajándékával, éljünk a megváltással, hogy éljünk és tudjuk fölfedezni újból és újból, milyen nagy volt a mi megváltásunk ára. A megváltás misztériuma megtapasztalásának, fölismerésének, a benne való elmélyülésnek a kulcsa az Isten ajándéka: a hit, amit ajándékul kapunk, amit ő ad, hogy jól ismerjünk és a reményünket el ne veszítsük, hogy ismerjük a megváltás misztériumát, és mindazt, ami számunkra ebből következik. Megkapjuk a hit ajándékát, ami megadja az elköteleződést az embert végtelenül szerető Isten felé.
Udvardy György püspök
1.500 Ft helyett 1.000 Ft
Sapientia Főiskola - Könyvtár, 1052 Budapest, Piarista köz 1.
Tel. (+36 1) 486 4400, E-mail: biblio [at] sapientia.hu