A Sapientia Továbbképző Központ népszerű művészet- és meseterápiás képzései dr. Antalfai Márta klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta módszerén alapulnak: a Katarzisz Komplex Művészetterápia (KKM) és a Kincskereső Meseterápia több évtizedes múltra tekint vissza. Az egyesület október 10–11-én tartotta első konferenciáját – a mérföldkő alkalmából felidézték az Antalfai-módszer történetét, egészen 1973-tól kezdve.
Az első nap az alapító, a Sapientia képzéseinek szakvezetője, címzetes egyetemi tanár: Antalfai Márta köszöntő szavaival kezdődött, majd Bach Beatrix Regina, a Katarzisz-egyesület elnöke üdvözölte a jelenlévőket.
A művészetben megjelenő transzcendencia
Az első előadó, Kovács-Gombos Gábor festőművész, művészetpedagógus főként kortárs alkotásokkal illusztrálta szavait: többek között Konok Tamás (Sine loco et anno), Anish Kapoor (Szent Tamás gyógyulása; My Red Homeland), Mark Rothko, valamint a saját műveivel (Fénykapu, A kovász). Az „anyagban felragyogó idea”, a művészetben megjelenő transzcendencia állt előadása középpontjában; „a Teremtő tettét ismétli meg minden művész”, akik a föld porából alkotnak festéket, és azzal képet.
Janka Ferenc, a Gál Ferenc Egyetem rektorhelyettese, görögkatolikus pap és ikonfestő felidézte Karl Rahner reálszimbólum terminusát, amely „valóságosan és átalakító erővel hordozza azt, amit képvisel” – ez az átalakító erő jelenik meg a művészetben is. Utalt Rilke Archaikus Apolló-torzója záró sorára, melynek eredetije szó szerint nagyjából azt jelenti: „muszáj, hogy megváltoztasd [élted] [ha szépet látsz]”, majd számos más művet elemzett előadása során.
Hont-Gáspár Anita tanácsadó szakpszichológus végzett művészetterapeutaként gyakorlatból ismeri a Katarzisz-módszert. Előadásában elsősorban most készülő doktori kutatását (ELTE PPK) mutatta be, melynek témája a Katarzisz-módszer hatásvizsgálata, hogy tudományos adatokkal is alá tudjuk támasztani azt, amit a gyakorlatban tapasztalunk: a módszer működik.
Az 1973-as kezdetektől a hazaérkezésig
A Katarzisz történetét Antalfai Márta és Frankó-Mazács Zsoa beszélgetéséből ismerhettük meg. Márta pályakezdő gyógypedagógusként kapta meg azt a feladatot, hogy egy pszichiátriai osztály betegeivel beszélgessen – az ő szenvedésükön akart enyhíteni, hogy a természet és a művészet nyelvén kifejezhessék mindazt, amit szavakkal nehéz elmondani. Ezekből az első művekből kiállítást rendeztek a kórház „munkatherápiás” osztályán 1974-ben. Meg akarta érteni, mi történik eközben az emberi lélekben, ezért elvégezte a pszichológia szakot, majd egy VIII. kerületi szakrendelőbe került. Mikor kinőtte a módszere a szakrendelőt, létrehozta a LEA Alapítványt, amely máig az ELTE gyakorlóhelye. A Katarzisz készségtárgyként szerepelt az ELTE PPK személyiségpszichológiai kurzuskínálatában, azonban a szemeszterek rendszerébe nem lehetett optimálisan beleilleszteni például az évköröket, így miután Márta 2004/5-ben ledoktorált az ELTE-n, új utakra lépett. A zuglói Civil Házban, majd a Wesley János Lelkészképző Főiskolán működtek évekig, ezután került a képzés a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolára, amivel kapcsolatban Márta azt érzi: hazaérkezett.
A délutáni előadások sora egy csodálatos kezdeményezéssel indult: Ráblné Sándor Judit a nyergesújfalui idősgondozási központban tart művészetterápiás foglalkozásokat. Személyes tapasztalatait osztotta meg az idősek és a demenciával élők között végzett munkáról, melynek során oldódik a szorongás, a konfliktusok; növekedik a résztvevők életenergiája, aktívabbá válnak, visszavezetődnek a spiritualitáshoz, valláshoz, javul az életminőségük. Mint elmondta, sok minden elvész, de megőrizhetők az érzelmek, a kapcsolódások, a humor.
Galambos Tímea klinikai szakpszichológus a segítő hivatásúak szakmai fejlődéséről beszélt: az elméleti tudás, a saját élmény és a szupervízió szerepéről a hivatásszemélyiség fejlődésében.
Lelkigyakorlat művészetterápiás eszköztárral
Izsák Kálmán hittanár a Pécsi Egyházmegyében tart művészetterápiás foglalkozásokat, illetve ezzel az eszköztárral lelkigyakorlatot; neki a püspök a szupervizora, mondta. A Pálos Lelkiségi Központtal együtt szervezett lelkigyakorlat során tíz ószövetségi igerészt dolgoztak fel. Előadásában a Noé bárkája köré épülő alkalmat elemezte, megosztva annak felépítését és a résztvevők reflexióit. Végül is kiszállok, vagy beszállok? Kit vinnék magammal? Megérkezem éppen, vagy elindulok? – ezek a kérdések merültek fel. Hangsúlyozta: nem szabad sem a módszertől, sem Istentől eltérni.
A sapientiás Antalfai-képzések oktatója és szakvezető-helyettese, Szűcs Fatin Fanni tartotta a záró előadást, aki az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájának hallgatójaként tudományos eszközökkel vizsgálja a természethez való kapcsolódás és a Katarzisz-módszer hatásait a gyermekek mentális jóllétére.
A mesékben önmagunkra ismerhetünk
A konferencia második napja a meseterápiáé volt. Kovács Marianna mesemondó a Meseszó Egyesület alapító elnöke, a Népmese napja mozgalom elindítója. Gyerekkorában még tevék vonultak végig a falujuk utcáján. Legalábbis ő így emlékszik. Édesanyja szerint persze szó sem volt tevekaravánról: a kislány Aladdin történetét élte meg olyan elevenen, hogy évtizedekkel később is valóságos emlékként őrizte. A Dráva menti faluban, ahol magyarok, horvátok és cigányok éltek együtt, a mesélés a mindennapok természetes része volt. Az idősek munka közben történetekkel szórakoztatták a gyerekeket, esténként pedig a házak előtti padokon elevenedtek meg a falu eseményei, legendái. A mesék összetartották a közösséget, és észrevétlenül adták tovább annak értékrendjét.
Ma, amikor a gyerekek már egészen kicsi koruktól képernyőket néznek, különösen fontos felidézni ezt a világot. Marianna azonban nem félti az élőszavas mesemondást: tapasztalatai szerint annak varázsát semmilyen technikai eszköz nem tudja helyettesíteni.
De mi történik bennünk, amikor mesét hallgatunk?
Andó Gergely Károly klinikai szakpszichológus, jungi analitikus pszichoterapeuta, a Sapientia oktatója a mesék és a tudattalan kapcsolatát vizsgálta. Egy gyermekkori emlékét idézte fel: óvodásként egy viharos délutánon kettesben maradt egy kislánnyal, aki egy Micimackó-képesújságból mesélt neki. A történet biztonságot és bátorságot adott, sőt arra ösztönözte, hogy mielőbb megtanuljon olvasni. Később kiderült, hogy kis mesélőtársa sem tudott még olvasni: maga találta ki a történetet. A mese mégis működött.
A jungi pszichológia szerint a mesék olyan belső tartalmakat is megjeleníthetnek, amelyekhez tudatos gondolkodással nehezen férünk hozzá. A hős útja, próbatételei, segítői és ellenfelei saját lelki folyamatainkat is tükrözhetik. A mesék ezért újra és újra mást mondanak nekünk, attól függően, hol tartunk éppen az életünkben.
Kun Ágnes Anna művészetterapeuta, református lelkész és operaénekes, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa egészen más irányból közelített ugyanehhez a kérdéshez. Az opera maga is történetmesélés, amelyben a zene olyasmit is elárulhat a szereplőkről, amit szavakkal képtelenek megfogalmazni. Verdi Rigoletto című operájának híres kvartettjében például négy ember négy különböző érzelmi világa szólal meg egyszerre. A zene révén a néző a szereplők legbelsőbb érzéseibe is bepillanthat. Ahogyan a mesékben, itt is a kimondott szavaknál mélyebbre vezet az élmény.
A konferencia egyik legszemélyesebb pillanata Antalfai Márta pszichoterapeuta visszaemlékezése volt. A Kincskereső Meseterápiás Módszer megalkotója elmesélte, hogyan találkozott újra felnőttként gyermekkora kedves meséjével, az Istenhegyi székely leánnyal. Amikor hosszú idő után ismét elolvasta, egy jelenetnél váratlanul sírva fakadt. A történet évtizedeken át őrzött benne valamit, amit csak akkor értett meg igazán. Ebből az élményből indult el az a szakmai út, amely később önálló terápiás módszerré formálódott. Az interjúra és visszaemlékezésre épülő előadásban egyik első tanítványa, Török Gabriella volt a beszélgetőtárs.
A gyakorlati alkalmazás sokoldalú lehetőségei
A konferencia további programja a meseterápia gyakorlati alkalmazásának sokszínűségét mutatta be. Kun Dóra óvodapedagógus, drámajáték-vezető, árnyjátékos a bábjáték terápiás lehetőségeit vizsgálta, különös tekintettel arra, hogyan segítheti a mesék szereplőivel való azonosulást és a belső konfliktusok feldolgozását; hogyan segít a játék a gyermeki világgal való kapcsolatteremtésben.
Locsmándi Regina tanácsadó szakpszichológus, a Soproni Egyetem oktatója a pedagógiai szakszolgálatokban rejlő lehetőségeket vizsgálta saját tapasztalatai alapján; kitért a szakszolgálati munka sajátosságaira és nehézségeire. Óvodás és iskolás csoportokat egyaránt tart; kiemelte a szülőkkel való kommunikáció szerepét, az általuk jelzett problématerületek szerepet játszanak a mesék kiválasztásában.
Meseváros néven indít csoportokat Gertheis Veronika óvodapedagógus, drámapedagógus. A konferencián az atipikus fejlődésű óvodás gyermekekkel való meseterápiás foglalkozásokról beszélt; kiemelte az életkori sajátosságok, illetve a családokkal való együttműködés szerepét.
Lentulay Edina fejlődéspedagógus, meseterapeuta már húsz éve dolgozik a Kincskereső-módszerrel; idősekkel, állami gondoskodásban élő gyerekekkel is foglalkozott eddigi pályája során. És boldogan élnek? című előadásában a kamaszlányok önismereti és érzelmi fejlődésének támogatását állította középpontba.
A nap előadásai különböző világokba vezettek: falusi mesélők közé, a pszichoterápia rendelőjébe, az operaszínpadra és a személyes emlékek mélyére. Mégis ugyanarról szóltak. Arról, hogy a mesék jóval többet tudnak annál, mint hogy néhány percre elszórakoztassanak bennünket. Segíthetnek megérteni a múltunkat, eligazodni a jelenben, és olykor megtalálni azt a bátorságot is, amelyre a következő lépéshez szükségünk van.
Talán ezért van, hogy bizonyos meséket sohasem növünk ki.