Szeretettel köszöntöm a Sapientia Nap minden résztvevőjét, melynek címe: “Mert úgy tanította Őket, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). És milyen nagyon aktuális témát választottak! A katolikus teológia hagyományosan azt tanította, hogy az Egyház tekintélye a Szentírás, a Hagyomány és a Tanítóhivatal három pillérén nyugszik. Bár ez igaz, nem szabad elfelejteni, hogy az Egyházban minden tekintély magától Jézustól származik. Mit mond tehát Jézus Máté evangéliumában a tekintélyről?
Először is azt mondja a tanítványoknak, hogy legyenek „olyan kicsivé, mint ez a gyermek” (Mt 18,4), alakuljanak át és váljanak „olyanokká mint a kisgyermekek” (18,3), gondoskodóan és kedvesen fogadják a valódi gyermekeket (18,5-14). A 18. fejezet nagy része tehát arra összpontosít, hogy olyanná váljunk, mint a gyengék és sebezhetők, és fogadjuk be a gyengéket és sebezhetőket. A Jézus által felvetett fegyelmi kérdéseket gazdagítja a megbocsátás radikális példázata, amelyben Jézus Isten abszurd irgalmasságát magyarázza (18,21-26). Ebből a fejezetből világosan kiderül, hogy az Egyház tekintélyét alázattal kell mérsékelni, kedvességgel kell gyakorolni és a megbocsátást mindig szem előtt tartva, ahol hibák történtek és bűnbánatot tartottak.
Másodszor, miközben Jézus felkészíti tanítványait szenvedésére, tanítja őket tekintélyük gyakorlására. A Mt 23-ban a farizeusokkal szembeni bírálata közepette Jézus összehasonlítás tárgyává teszi azt a módot, ahogyan követői tekintélye megnyilvánulhat: „Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják Őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, tipedig mindnyájan testvérek vagytok... Aki nagyobb közületek, az a szolgátok lesz.” (Mt 23,6-11). Az egyház vezetői mind magának Jézusnak a testvérei; tekintélyük csak abban rejlik, hogy hajlandók követni az egy tanítót, az egyetlen oktatót, az egyetlen Atyát. A Máté 10,24-25 kifejti ezt a gondolatot, kijelentve, hogy „Nem nagyobb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Legyen elég a tanítványnak, ha olyan, mint mestere, s a szolgának, ha olyan, mint ura.” A tekintély az Egyházban tehát nem a pozícióban magában rejlik, hanem azok hajlandóságában, akik ezeket a pozíciókat betöltik, hogy életüknek Jézus Krisztus legyen a mintája.
Egy utolsó felhívás az egyház vezetői számára a Máté 24,45-51-ben található, egy példázatban, amely figyelembe véve Jézus visszatérésének késedelmét, egy őszinte tanácsot ad az egyház vezetőinek: „Boldog az a szolga, ha ura hazatérve ilyen munkában találja! ... De ha a szolga hitvány, s magában azt gondolja, hogy 'Késik a gazdám' — ezért ütni-verni kezdi a többi szolgát, és együtt eszik-iszik a részegekkel; ura egy olyan napon jön meg, amikor nem várja, és olyan órában, amikor nem is sejti. Kettévágatja és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.” (Mt 24,45-51).
Azoknak, akik Jézus fizikai távollétében gondoskodnak az egyházról, súlyos felelősségük van. Azok, akik kihasználják keresztény testvéreiket, Máté sokatmondó nyelvezetével élve, szó szerint „darabokra lesznek vágva” az ítélet idején. Az igazi vezetés és tekintély az Egyházban, amint Máté világossá teszi, mindazok szolgálata, akik szükséget szenvednek, és mindig magát Jézust tekinti mintának és az Ő tekintélyétől függ. Az igazi tekintély magától Jézustól származik, és elengedhetetlen az Egyház szervezetéhez és működéséhez, de „aki nagy akar lenni közöttetek, legyen a szolgátok (Mt 20,26).
János evangéliumának nyelvezetével élve, Jézus tekintélye egyszerűen az Ige tekintélye: az igazság szava (Jn 17,17). Isten Igéje testté lett (1,14). A megtestesült igazság (18,37). Isten és ember kiengesztelődtek (3,16-17). Az út, az igazság és az élet (14:6). Valójában minden legitim hatalom — de soha nem a zsarnokság — tőle származik (18,28-38). Ő minden tekintély tekintélye (5,19-47), és az évközi idő utolsó vasárnapjára tekintve a királyok igazi Királya (Jel 19,16).
Talán a legélesebb megjegyzés Jézus tekintélyéről Szent Péter ajkáról hangzik el. Miután Jézus kinyilatkoztatta, hogy az örök élet elnyeréséhez enni kell a testét és inni kell a vérét, sok tanítványa elhagyta őt. Jézus nem tér el az igazságtól. Amikor apostolaihoz fordul, és megkérdezi tőlük, hogy ők is elmennek-e, Péter — Jézuson kívül senki másra nem alkalmazható módon — így válaszol: „Uram, kihez mennénk? Tiétek az örök életet adó tanítás” (Jn 6,68) Kívánom, hogy mai megfontolásaitok megmutassák, hogy valóban gyümölcsöző Jézus erőteljes szavait és tetteit keresni és azokon elmélkedni, és újra és újra rácsodálkozni egyedülálló tekintélyére: „Mert úgy tanított, mint akinek hatalma van” (Mt 7,29). Miért? Mert csak Nála vannak igazán az örök élet igéi!
Isten áldását kívánom munkátokra!
Michael W. Banach