2025. november 3-án, hétfőn Dr. Juhász Gergely, a Sapientia egyháztörténelem tanszékének tanszékvezetője előadást tartott az Oxfordi Egyetemen, Prof. Dr. Christine Joynes, a teológiai fakultás újszövetségi exegézis tanára, az intézmény Biblia Recepciótörténeti Központja igazgatójának a meghívására, A Biblia a művészetben, az irodalomban és a zenében című előadássorozat keretében.
Juhász Gergely Tyndale a művészetben című előadásában az első angol nyelvű nyomtatott újszövetség (1526) fordítójának, William Tyndale-nek (ca. 1494–1536 ) két híres művészeti ábrázolásáról szólt: egy névtelen, tizenhetedik századi olajfestményről, amelyet Oxfordban abban a College-ban őriznek, amelybe Tyndale maga is járt a tizenhatodik század elején (Magdalen Hall, ma Hertford College), és a híres protestáns martirológus, John Foxe Actes and Monuments című, rendkívül népszerű művében található fametszetről, amely Tyndale 1536-os kivégzését ábrázolja a Brüsszel melletti Vilvioorde-ban.
Juhász Gergely többek között arra mutatott rá, hogy a portré és fametszet milyen művészeti eszközöket használ a protestáns bibliafordító tipológiai ábrázolásához (Tyndale mint apostol, illetve mint Krisztus-alak), és hogy ez az ábrázolásmód mennyire befolyásolja nemcsak a mai Tyndale-ről szóló tudományos vélekedést, de akár az angol politikai közbeszédet is, amint az III. Károly angol király Leó pápánál nemrégiben tett látogatására adott reakciók némelyikénél is kitűnik.
Az egyórás előadás után a főleg jelenlegi és emeritus egyetemi oktatókból, valamint teológia-, történelem- és művészettörténet-szakos hallgatókból és doktoranduszokból álló közönség kérdéseket tehetett fel, amit egy pohár bor melletti kötetlen beszélgetés követett, majd az estét egy ünnepélyes vacsora zárta a Trinity College történelmi ebédlőjében.
Juhász Gergely elmondta: „Számomra nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy katolikus és magyar létemre pont engem kértek fel, hogy az angol protestáns William Tyndale első újszövetség-fordításának 500. évfordulóján, Tyndale egykori alma materében, Oxfordban tartsak róla előadást. Az időzítés és a helyszín pedig azért is volt duplán különleges, mert előadásomat éppen abban a Trinity College-ban tarthattam, amelynek Szent John Henry Newman is egykor hallgatója volt, pont egy nappal azután, hogy XIV. Leó pápa az egyház tanítójává nyilvánította őt.”