A 25 éves Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola jubileumi időszakának a legbensőségesebb ünnepi rendezvényéhez érkezett: az október 17-i műhelynapon jelenlegi és korábbi hallgatók, oktatók és munkatársak együtt gondolkodtak és álmodtak az intézmény jövőjéről.
Fotó: Merényi Zita
A jubileumi műhelynap egyben egy új rektori ciklus első orientációs rendezvénye is volt. Bagyinszki Ágoston OFM rektor megnyitó beszéde elején, az Auditorium Maximumban, a reggeli időpontra is utalva Erdős Pált idézte, aki szerint a matematikus olyan gép, aki a kávét gondolatokká alakítja. Lehet, hogy a napot megkezdő imádság után a teológus is találkozik a matematikussal a kávé mellett.
Fotó: Merényi Zita
25 év alatt egy csecsemőből felnőtt lesz – tért rá a nap központi témájára Ágoston atya –, a Sapientia is felnőtté vált. Arra biztatta a jelenlévőket, hogy az álmodók bátorságával gondolkodjanak a közös jövőről. Beszélt az alapításról, az alapító-fenntartó rendek karizmáinak találkozásáról, és leszögezte: fontosak a hivatalos elismerések, de a mindennapi tapasztalatok is, melyek azt mutatják, hogy értékes a sapientiás diploma, hogy az alumnik megállják a helyüket. Tanultunk, alkalmazkodtunk, újragondoltuk a módszereinket – és ez a tanulékonyság fontos vonása az intézménynek. A jubileum magával hozza a kérdést, hogy hogyan tovább, ezért most jött el a vízióalkotás ideje, amiben szükség van a fiatalokra és a kezdetek tanúira is. Közös vonás valamennyiünkben, hogy szeretjük a Sapientiát, és jót akarunk neki; a közösség, amelyet építünk, túlmutat rajtunk – zárta le beszédét a rektor.
Fotó: Kormány Gábor
A meghívott főelőadó, és egyben a nap beszélgetős paneljeinek animátora Gájer László volt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Kar tanszékvezető professzora, aki elmondta, szívesen vállalta a feladatot, mert együtt ötletelni mindig jobb, mint táblázatokat kitölteni; ha itt bent már tudunk valamit magunkról, egymásról, akkor „bővülhet a kör”. Utalt a Ferenc pápa által többször is idézett részre Joel könyvéből, amely erős karizmatikus vízió a végidőkről: „Aztán pedig kiárasztom lelkemet minden testre, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak; véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak” (Joel 3). Álmodni kell, mégha nem is feltétlenül a földön járunk ilyenkor; jó, ha megvannak ezek a mélyről jövő inspirációk – tette hozzá. Ha nem voltunk a felhők között, lehet, hogy a földön sem tudunk járni – fogalmazott, majd Josemaría Escrivá hasonlatát említette meg, aki szintén azt hangsúlyozta, hogy a „felhők fölött” kell tartani a fejünket.
Fotó: Merényi Zita
Mint az apostolok, úgy lépünk ki a világba – fordult a jelenlévőkhöz, régi és új hallgatókhoz –, küldetésünk van, és ha ezzel indulunk el, valami megváltozhat a valóságban. A társadalom követi az egyházat – utalt Johannes Hartl elsősorban a német egyházra vonatkozó meglátásaira, viszont, ha a keresztények elveszítik a víziót, a társadalom ezt is követi. Ha feláldozzuk az értékeinket, abból gyenge identitás és orientációvesztés következik. Ha viszont rendelkezünk szilárd víziókkal a jövőről, arról, hogy milyen egyházat szeretnénk, azt a társadalom „leköveti”; a valóság perifériáit is meg fogják határozni. Utalt Edith Bruck könyvének pár nappal azelőtti bemutatójára; az Olaszországban élő, magyar származású, holokauszt-túlélő írőnő, akivel Ferenc pápa jó barátságban állt, sokat beszél az emlékezés szerepéről. Emlékezzünk, hogy meg tudjunk bocsátani – szokta mondani Edith Bruck. Ha egy ilyen erős gondolat belép a valóságba, elkezdi azt megformálni. Ehhez hasonlatosan az egyház is tud „elöl járni”; nem jó „menni előre az elkeseredettség felé”, miközben vannak eszmék is.
Fotó: Orbán Gellért
Gájer László ezután a 20. századi olaszországi mozgalmakról, „mozgásokról” ejtett szót, amelyekből élet fakadt. Mi is megnézhetjük, merre mennek ezek a mozgások, tőlünk is indulnak-e el ilyenek. Kezdjünk el újra hinni benne, hogy van küldetésünk; ne törpe minoritásként gondoljunk magunkra – azzal együtt, hogy a makrofolyamatok a társadalomban valóban „bőven fölöttünk zajlanak”. Mégis részesei lehetünk a változásnak.
Kertész Imre K. dosszié című könyvét idézte az előadó, a meggyőződés szerepére áttérve. Hangsúlyozta: ami mélyen bennünk élő meggyőződés, az tud hatni. Elbeszélte a hallgatóságnak a bajor Franz Jägerstätter életének történetét, akit fiatalon kivégeztek a nácik, mert kitartott a meggyőződései mellett. Felesége megértette és támogatta; sok év múlva pedig ott volt férje boldoggá avatásán.
Fotó: Orbán Gellért
Gájer László leszögezte: lehet, hogy a magyar társadalom nem hitoktatókra, teológusokra vár – mégis: újra el lehet hinni, hogy a meggyőződésemnek van ereje, hogy érdemes Szent Pál lelkesedésével kimenni.
Beszélt a munkásokkal szolidaritást vállaló munkáspapok mozgalmáról a ’40-es évek Franciaországában, akik tevékenységét a maguk korában sok plébános elutasította. „Van, hogy kilépsz a keretek közül, és a keretek újraélednek” – fűzte a történethez. Andrea Riccardi, a Sant’Egidio közösség alapítója úgy látja: a valódi probléma az érdektelenség, nem a szekularizáció. Az olasz történész azt a kérdést is felteszi: van-e még értelme életben tartani ezt az örökölt infrastruktúrát, sok esetben csak azért, hogy a turisták megnézhessék. A templomokhoz kötődésnek jelentős szerepe van, Riccardi is leírja, hogyan töltötték meg új élettel a kiürült templomteret Rómában – nem úgy, mint régen, hanem egy bázisközösség, a Sant’Egidio révén. Más példákkal is illusztrálta, lehetséges máshogy megtölteni a teret; lehetséges, hogy egy eszme megtölti a teret – „noha azt hittük, már omladozik, azt hittük, már nem várnak minket”.
Végül újra leszögezte Gájer László: álmodjunk; a belső meggyőződés szellemi, megőrzendő igazság. Ahogy John Lukács írja: az eszméidhez igazítsd a körülményeket, ne fordítva. Nekünk ráadásul az üdvösségről, az édenről van víziónk – ez minden meggyőződésnél erősebb.
A plenáris előadás után négy tanúságtétel következett. Juhász Dóra hallgató, volt HÖK-elnök; Hujbert Menyhért piarista szerzetes, teológushallgató; Szűcs Fatin Fanni művészetterapeuta; és végül Papp Miklós görögkatolikus pap, a Sapientia Családteológiai Intézetének vezetője beszélt a Sapientiához fűződő kapcsolatáról, arról, hogyan látják a jövőt, illetve milyen jövőt szeretnének.
Fotó: Kormány Gábor
Gájer László és a négy tanúságtevő ült le ezt követően kerekasztal-beszélgetésre, kiegészülve Bagyinszki Ágostonnal, aki a többi résztvevő elektronikus úton beküldött kérdéseit közvetítette. A Sapientia rektora azzal a felvetéssel indította el a beszélgetést, amit gyakorta tapasztalunk: hogy fontosak az eszmék, amíg csak beszélünk róluk – de amikor a hétköznapok felől kell „beállítani a prioritásokat”, akkor hirtelen minden fontosabb lesz, mint az eszme. A beszélgetőtársak többféleképp reagáltak, volt, aki azt fejezte ki, hogy valóban bosszantó a toporgás az ideák helyett, „de ebből tudunk főzni”. Mások azt emelték ki, hogy a víziót le kell hozni a földre; illetve, hogy fontos a jó vezető, aki mellett mernek álmodni a többiek; hogy a vágyak és a realitás konfliktusba kerülhetnek egymással, de ennek ellenére mernünk kell álmodni, azt felskiccelni, azután lehet belőle húzni – de az álmodás ad lendületet.
Fotó: Kormány Gábor
A nap folyamán végig lehetőség nyílt kérdések feltevésére a Menti.com oldalon keresztül, amelyekre délelőtt és délután is reagáltak a megszólalók. Gájer László például a magyar egyház jövőképére vonatkozó kérdésre elmondta, ma is fenntartja azt a négy pontot, amelyek révén 2023-ban Szegeden kísérelte meg összegezni erről szóló gondolatait (akkori előadása a Magyar Kuríron teljes terjedelmében olvasható).
Fotó: Merényi Zita
A jubileumi műhelynap további részében ebéd, kiscsoportos beszélgetés, utána az azokról adott összegzés következett, ismét az auditóriumban. Végül elérkezett a születésnapi torta pillanata is az aulában, mellé pannonhalmi bor, a fenntarthatóság jegyében jubileumi felirattal ellátott, hazavihető repoharakban felszolgálva. A programokban gazdag napot nyílt végűnek tervezték: hivatalos lezárás nélkül, derűs beszélgetéssel ért véget az aulában, amelyről nem sokkal korábban elhangzott: ég felé nyitott üvegtetejével jól kifejezi a Sapientia szellemiségét.