– A Sapientia Főiskola közkedvelt szombati rendezvénye, a Sapientia-nap idén márciusban már pénteken délután 3-kor kezdetét veszi. Minek köszönhető ez a másfél napos gazdag program?
– Az idei első konferenciánk az intézményi kapcsolataink megbecsüléséről szól. Ha a hitéleti felsőoktatást nézzük, intézményünk toplistás szereplő: a hallgatói létszámot tekintve a legerősebbek között van. Ugyanakkor, ha az egyházi fenntartású nagy egyetemekhez mérjük, akkor egy egészen más, szerényebb kategóriába esik. A Sapientiának ebből az érdekes, köztes helyzetéből adódik, hogy nagyra értékeljük a kapcsolódásokat, a külső együttműködéseket; szeretünk hálózatban gondolkodni, így kézenfekvő volt, hogy az ezüstjubileumunkat, a 25. évfordulót követően összegyűjtsük ebből a negyedszázadból a jelenleg is aktív kapcsolatainkat. Minden társintézményünk felső vezetését szólítottuk meg, és kiemelkedően pozitív visszajelzések érkeztek: egy kivétellel mindenki elfogadta a meghívást. Van, amelyik intézmény rektori vagy dékáni szinten lesz jelen, van, ahonnan delegált képviselő érkezik, de mindenhol pozitív volt a felső vezetés válasza. Mivel ilyen nagy érdeklődés mutatkozott, úgy ítéltük meg, hogy nem érdemes egyetlen napba beszorítani a konferenciaprogram gazdagságát. Minden előadónak szeretnénk 20–20 percet adni a gondolatai kibontására. Az előadók intézményeket képviselnek, és mindenki a saját kutatási területének néhány izgalmas elemét hozza a határvidékekről. Úgy gondoltuk, hogy ez a sokféleség inspiráló lehet mindazok számára, akik megtisztelnek minket a részvételükkel.
– Az esemény címének két szaván akadt meg a szemem. A „kaleidoszkóp” szó kedves gyerekkori emlékeket ébreszt, a „határmezsgye” kifejezés pedig kíváncsiságot kelt: vajon milyen határmezsgyékről van szó?
– Általában tematikus konferenciákat hirdetnek meg, olyan akadémiai programokat, amelyek egy-egy terület kutatásaira fókuszálnak. Ezek értékesek, ugyanakkor gyakran előfordul, hogy egy kutató legizgalmasabb gondolati kalandjai e fókuszon kívül esnek. Arra gondoltunk, hogy fordítsuk meg a helyzetet: most nem egy leszűkített témakör köré gyűjtjük a kutatókat, hanem megkérdezzük őket, mik azok az eredményeik, felfedezéseik, kedvenc témáik, amelyek még nem kaptak elegendő figyelmet. Mi lenne, ha éppen ezekre a határterületekre szerveznénk konferenciát? Ez óhatatlanul együtt jár azzal, hogy kaleidoszkópszerű, mozaikos, sokszínű, inspiráló világba téved az ember. De talán ez a nagykép mutat majd kapcsolódási lehetőségeket a résztvevők számára. A kaleidoszkóp metafora arra is emlékeztet, hogy korunk valamiért az erősen specializálódott tudást jobban tiszteli, mint a széles látókörű bölcsességet. Mintha szembe kellene állítani egymással a precíz szaktudást és az élettapasztalatainkhoz közelebb álló, holisztikus ismereteket. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy ezt a kettőt nem kell szembeállítani. A Sapientia a nevében is a bölcsesség bibliai gondolatára utal – ezt jelenti a latin szó –, de gondolhatunk mögötte a görög szophia vagy a héber hokmá szóra is. A bölcsességnek ez a látásmódja feloldja a mesterséges szembeállításokat:
a bölcs ember egyszerre találja fel magát a konkrét élethelyzetekben, és ugyanakkor rálát az egész összefüggéseire, lehetőségeire – a szívébe érkezik meg az a tudás, ami egyébként szaktudásként is éli a maga világát. A márciusi konferencia erre a horizontra szeretne rányitni.
– A konferencia első napján, március 13-án szinte csupa egyetemvezető ad elő a magyar felsőoktatás rangos intézményeiből. Hogyan jött létre ez a névsor?
– A konferencia alapötletéből és történetéből érthető a program beosztása. Sokfelé szólt a meghívás: minden közelmúltbeli kapcsolatunkat szerettük volna vitalizálni, életre kelteni – megteremteni az élő találkozások lehetőségét. Amikor jöttek a pozitív válaszok, láttuk, hogy megtisztelő módon a nagy egyetemek – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és a Gál Ferenc Egyetem – felső vezetése fogadta el előadóként a meghívást. Adódott, hogy ha ilyen nagy arányban a felső vezetés tisztel meg bennünket a jelenlétével, akkor velük kezdjük péntek délután a konferenciaprogramot. Szeretnénk, ha ez a délután az élő találkozásokra és a kapcsolatépítésre is lehetőséget adna.
– Vannak általános jellemzői a tudományok határterületeinek? Ha két terület határáról van szó, melyik eszköztárából választják a módszereiket?
– Charles Margrave Taylor kanadai filozófus – aki már a kilencvenes éveiben jár – kétféle beállítottságot különböztet meg. Talán nem ő találta ki a terminológiát, de én tőle tanultam, hogy a környezetünkben legalább két típusba sorolhatók az emberek beállítottságuk, érdeklődésük szerint. Vannak a „letelepedettek”, akik úgy közelítenek a kulturális értékeinkhez, akár a hitéletünkhöz is, hogy számukra világos kapaszkodót, referenciát jelent az intézményesedett, akadémiai világ, adott esetben az egyházi élet. És vannak a „nomádok”, „felfedezők”, akik idegenkednek a túlzott intézményesedéstől, és szeretnek kimerészkedni a még nem teljesen felderített határmezsgyékre. Amikor a konferencia ezekre a határterületekre hív minket, akkor a keresőket is megszólítja – azokat a „kalandorokat”, akik felfedezik a még feltérképezetlen vidéket; ők eleve ezeket a határterületeket keresik, ahol kinyílik a módszertani kreativitás lehetősége. Mi történik akkor, ha nem állnak rendelkezésünkre betárazott, jól leírt módszerek, hanem megvan az érdeklődésünk fókusza, megvan az ismerettárgy, amihez utána keressük a felderítés módszertanát? Mi van akkor, ha nem a kész módszerek felől közelítünk egy specializációs irány témájához, hanem hogyha valami megragadja a figyelmünket, akkor különböző módszertanok útján próbáljuk feltérképezni, életre kelteni az abban rejlő lehetőségeket?
Határmezsgyékre hív a konferencia, mert szeretnénk látni a megszokott módszertanaink korlátait. Szeretnénk látni, hogy mi az, ami a figyelmünk megszokott irányain túl, a látóterünk peremén, a figyelmünk fénypászmáján kívül eső területeken izgalmas lehet.
És ez a konferencia, azt gondolom, inspiráló lesz; nem egymással szembeállítva, hanem egymást erősítő módon gondolunk a különböző tudományterületekre.
– Rektor úr is foglalkozik ilyen határterületnek számító témákkal?
– Mint a konferencia házigazdája, én is elvállaltam egy előadást péntek délutánra, ezzel zárul az első nap. Úgy gondoltam, izgalmas lehet az empirikus tudományok korában a tapasztalat fogalma felől beszélni három olyan élményről, három olyan fogalomról, amelyek más előadásokban is előkerülnek. Közvetlenül előttem lesz szó a bioszféráról a fenntarthatóság összefüggésében, a teremtésvédelem szolgálatában. Az első pénteki előadásban pedig a bizalomról lesz szó: arról, hogy egy szervezeti kultúrában a bizalom jelenléte vagy kínzó hiánya milyen tapasztalatként élhető meg. Egy interperszonális kapcsolatban is kulcskérdés a bizalom megléte vagy hiánya. Érdemes feltenni a kérdést: a bioszféra tapasztalat-e az ember számára, vagy inkább egy rendszerben való gondolkodás eredménye? A bizalom esetében is: tapasztalat tárgya-e, vagy inkább elvont fogalom? Nem lehet egyszerű választ adni: a teljes képhez mindkettő hozzátartozik. Egy harmadik példát is tudok mondani, hiszen lesznek szellemtudományokkal kapcsolatos előadások is, ahol az igazság fogalma kerülhet előtérbe. Ott megint egy harmadik módszer működik, egyfajta értelmező hermeneutikai dinamizmus a megismerésben.
Maga az igazság fogalma, tapasztalata vajon valamiféle gondolatmenet eredménye, konstruktuma, elvont gyümölcse a megismerésünk dinamizmusának? Vagy inkább az igazság mutatja meg magát, ahogy az a teológus számára szellemi tapasztalat?
Tehát azzal járulnék hozzá az együtt gondolkodáshoz, hogy három kulcsfogalom esetében nézzünk rá arra, hogy a modern empirikus tudományok világában hogyan helyezhetők el ezek a fogalmak. Ez is tekinthető határterületnek, hiszen a kereszténységnek van egy olyan beszédmódja, akár ugyanezekkel a fogalmakkal összefüggésben is, amely provokatív lehet a kortárs empirikus tudományok horizontján.
– Mit vár ettől az izgalmas rendezvénytől, amely a maga nemében egy kísérlet, vagy talán egy első próbálkozás?
– Kapcsolódásokat, közös kutatási horizontok megtalálását, felfedezését. Egyfajta networking dinamika kialakulását a személyes találkozások nyomán. Úgy gondolom, hogy a Sapientia adottságainál fogva ebben a hálózatos gondolkodásban találja meg igazán önmagát.
Részletes program és regisztráció ITT található.
Fotó: Merényi Zita (archív)
Szerző: Verestói N. Anna/Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola