egyMásra utalva – Közösség- és szervezetfejlesztés az egyházakban címmel rendezte meg főiskolánk tavaszi szakmai napját március 18-án Budapesten. A konferencián Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius mondott megnyitóbeszédet.
A konferencia témáját a Római Kúria újjászervezéséről szóló Praedicate evangelium kezdetű apostoli konstitúció ihlette. A Ferenc pápa által 2022 márciusában közreadott dokumentum összegzi a Vatikánban megvalósuló, kilenc éven át tartó markáns szervezeti átalakítást.
A Sapientia szakmai nap résztvevői először Michael Wallace Banach érsek, apostoli nuncius nyitógondolatait hallhatták az apostoli konstitúcióról. A dokumentumot szervezetfejlesztési szemmel Guba András SchP elemezte.
A szakmai nap további előadói még zajló, illetve már lezárult szervezetfejlesztési folyamatokba és azok módszertanába nyújtottak betekintést.
A Magyar Kurír teljes cikkét az eseményről ide kattintva olvashatják.