2026. november 7-én, szombaton Hitből útra kelve – A vallásturizmus jelene és jövője címmel rendezzük meg a következő Sapientia Napot. A konferencia célja, hogy párbeszédet teremtsen a vallási turizmus elméleti kutatói, az egyházi és turisztikai szakemberek, valamint a gyakorlati megvalósítók között.
A rendezvény során neves előadók mutatják be a vallásturizmus hazai és nemzetközi perspektíváit, a terület előtt álló kihívásokat és lehetőségeket, valamint olyan jó gyakorlatokat, amelyek a hit, a kulturális örökség és a vendégfogadás találkozásából születtek. Az alábbiakban olvashatják a teljes programot.
Hitből útra kelve – A vallásturizmus jelene és jövője
2026. november 7.
Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust, mert ő maga mondja majd egykor: „Idegen voltam, és befogadtatok engem.” (Mt 25,35) (vö. Szent Benedek Regulája 53.1)
A konferencia védnöke: Berhidai Piusz OFM, Hortobágyi Cirill OSB, Zsódi Viktor SchP
10.00–10.15 Megnyitó – Bagyinszki Péter Ágoston OFM rektor (Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola), Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem)
A vallásturizmus perspektívái – Elméletek, trendek, kihívások
10.20–10.50 Szontágh Szabolcs, Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára: Vallásturizmus: A lehetőség és felelősség útja
10.50–11.10 Dr. Rátz Tamara tanszékvezető főiskolai tanár (Kodolányi János Egyetem, Turizmus Tanszék): Tradíció és innováció a vallási turizmusban
11.10—11.30 Nacsinák Gergely András vallástörténész, ortodox pap: Zarándoklat és turizmus között: Athosz
11.30–11.50 Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita tanszékvezető, egyetemi docens (Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Turizmus Tanszék): A 20. századi magyar szentekhez és boldogokhoz kapcsolódó vallási turizmus fejlesztésének lehetőségei
11.50–12.10 Dr. Bódis Gábor egyetemi docens (Metropolitan Egyetem; Zarándokakadémia-alapító): Nem oda érkezünk, ahová elindultunk – A zarándoklat mint az újturizmus jövőmodellje
12.10–13.30 Ebédszünet
Hit és vendégfogadás találkozása – Vallásturisztikai jó gyakorlatok
13.30–13.50 Dr. Dejcsics Konrád OSB kulturális igazgató (Pannonhalmi Főapátság): Turistából zarándok? Differenciált látogatói utak és a spirituális tapasztalat lehetősége a Pannonhalmi Főapátságban
13.50–14.10 Pintér-Gyetvai Márta intézményvezető (Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely): Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhelyünk turisztikai életútja
14.10—14.30 Loószné Dömötör Enikő, Érseki Iroda irodavezetője (Veszprémi Főegyházmegye): In limine non sedeto – Ezer év útja
14.30–14.50 Szünet
14.50–15.10 Katona Ilona turisztikai szakértő (Tiszántúli Református Egyházkerület): Vallásturizmus a református Tiszántúlon
15.10–15.30 Csorba Sándor egyházmegyei levéltáros (Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye): A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye vallásturisztikai fejlesztései és jövőképe
15.30–16.30 Kerekasztal-beszélgetés a vallási turizmus jövőjéről
Treer Éva turisztikai vezető (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye), Katona Ilona turisztikai vezető (Tiszántúli Református Egyházkerület), Dr. Bódis Gábor (Zarándokakadémia-alapító), Róna Iván turisztikai igazgató (Mazsihisz)
16:30 A hallgatóság kérdései, zárszó
Moderátor: Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita
A konferencia szakmai szervezője: Domjánné Dr. Nyizsalovszki Rita
Elérhetőség: nyizsalovszki.rita [at] uni-eszterhazy.hu
Kapcsolattartó: Bagyinszki Ágoston OFM
Elérhetőség: sapientianap [at] sapientia.hu (sapientianap[at]sapientia[dot]hu)
Regisztráció: https://forms.gle/5sF6f2vyrvYEq72v8
Fotó: Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely