Budapest, V. kerület, Piarista köz 1.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a Böjte Csaba életéről szóló könyv bemutatójára!
A József Attila-díjas Csender Levente három év utazás, beszélgetés és kutatómunka eredményeként írta meg a „Fényből és sárból” című kötetet.
A mű az eddigi legátfogóbb, legizgalmasabb, számos titkot fölfedő életrajz a 65 éves Csaba testvérről és a 30 éves dévai Szent Ferenc Alapítványról. A szerző- akit a Böjte Csaba nagy sikerű I. és II. Füveskönyvének társszerzőjeként ismerhettünk meg- arra keresi a könyvben a választ: Kicsoda valójában Böjte Csaba?
A mű egyben a nemrég megalapított Hitel Kiadó első, bemutatkozó kötete is. Létrejöttét az a tény inspirálta, hogy a magyarság művészeti és tudományos területen is a világ élvonalához tartozó, ezeréves történelmi hagyományait megbecsülő, azokra építkező büszke nemzet. Egyedi nyelvünk, kultúránk, a világról való gondolkodásunk fontos megtartó erőnk. A Hitel Kiadó visszanyúlva a konzervatív gondolkodás alapvető értékeihez, azok közvetítésével időtálló tudástár kíván lenni a felelősen gondolkodó magyar olvasók számára.
A könyvbemutatón részt vesz: Böjte Csaba, és Csender Levente
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit az alábbi linken tehet meg:
https://docs.google.com/.../1FAIpQLSdLmLY8H3j.../viewform...