máj.02. Válogatás a Szent István Társulat új kiadványaiból Májusban immár 31. alkalommal tartják meg a Szent István könyvhetet, a magyar keresztény könyvkiadás legrangosabb és legnagyobb hazai seregszemléjét. Ebből az alkalomból mutatunk be a Szent István Társulat új, könyvheti kiadványaiból tizenkettőt. Ez a kis válogatás is jól szemlélteti, hogy mennyire sokrétű a kiadó könyvkínálata. A május 13 és 17 között megtartandó Szent István Könyvhéten még több új könyvvel – köztük a Sapientia kiadványaival – találkozhatnak, akik kilátogatnak a Ferenciek terére.https://sapientia.hu/konyvtar/top12 ápr.30. Megjelent az Egymásra utalva című kiadvány, a Sapientia Füzetek 42. kötete Közösség- és szervezetfejlesztés az egyházakban címmel rendezett tanulmányi napot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2023 márciusában. A szervezők azt remélik, hogy az egyházi közösségek nyitottsága a kötet kiadásával is növekszik. A téma iránt érdeklődők tájékozódhatnak arról, mit is jelent, hogyan valósul meg az egyházi szervezet- és közösségfejlesztés annak érdekében, hogy közösségeink minél inkább élő, növekvő, virágzó és evangelizáló közösségek legyenek.A kötetről bővebben tájékoztató az alábbi oldalon található. ápr.15. Próbahozzáférés az Arcanum Digitális Tudománytárhoz Az Arcanum Adatbázis 2024. május 15-ig teljeskörű próbahozzáférést biztosít könyvtárunk hálózatán 56 857 426 oldalt tartalmazó (folyamatosan bővülő) adatbázisához.Az ADT tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények digitális másolatait gyűjti egy közös platformra, ahol minden szó, kifejezés, személy- és helységnév gyorsan, egyszerűen kereshető. A szavakon kívül képekre is kereshetünk a rendszerben.https://sapientia.hu/konyvtar/adatbazisok febr.01. A könyvtár nyitvatartása 2023/2024 II. félév A könyvtár nyitvatartása 2023/2024 II. félévHétfő: ZÁRVAKedd: 9-16Szerda: 9-16Csütörtök: 9-16Péntek: 9-14**Pénteki hosszabb napok: 9.00-16.00Február 23.Március 1., 8., 22. Április 5., 12., 19., 26.Május 3., 10.,17.Szombati nyitott napok: 11.30-14.30Február 24.Március 2., 23.Április 6., 13., 20., 27.Május 4., 11. febr.01. Adatbázis-ajánló: JSTOR - Full Access Model A Full Access Model hozzáférést biztosít a kiadó valamennyi archív csomagjához és elsődleges forrásgyűjteményéhez. Több mint 2800 folyóiratot tartalmaz. A kínált tudományterületek között a vallás, filozófia, művészettörténet is szerepelnek.A főiskola számítógépes hálózatáról és eduID azonosítással is olvashatók a JSTOR tartalmai.Az adatbázisokról bővebben az alábbi linken olvashatnak:https://sapientia.hu/konyvtar/adatbazisok Még több hír
máj.02. Válogatás a Szent István Társulat új kiadványaiból Májusban immár 31. alkalommal tartják meg a Szent István könyvhetet, a magyar keresztény könyvkiadás legrangosabb és legnagyobb hazai seregszemléjét. Ebből az alkalomból mutatunk be a Szent István Társulat új, könyvheti kiadványaiból tizenkettőt. Ez a kis válogatás is jól szemlélteti, hogy mennyire sokrétű a kiadó könyvkínálata. A május 13 és 17 között megtartandó Szent István Könyvhéten még több új könyvvel – köztük a Sapientia kiadványaival – találkozhatnak, akik kilátogatnak a Ferenciek terére.https://sapientia.hu/konyvtar/top12
ápr.30. Megjelent az Egymásra utalva című kiadvány, a Sapientia Füzetek 42. kötete Közösség- és szervezetfejlesztés az egyházakban címmel rendezett tanulmányi napot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola 2023 márciusában. A szervezők azt remélik, hogy az egyházi közösségek nyitottsága a kötet kiadásával is növekszik. A téma iránt érdeklődők tájékozódhatnak arról, mit is jelent, hogyan valósul meg az egyházi szervezet- és közösségfejlesztés annak érdekében, hogy közösségeink minél inkább élő, növekvő, virágzó és evangelizáló közösségek legyenek.A kötetről bővebben tájékoztató az alábbi oldalon található.
ápr.15. Próbahozzáférés az Arcanum Digitális Tudománytárhoz Az Arcanum Adatbázis 2024. május 15-ig teljeskörű próbahozzáférést biztosít könyvtárunk hálózatán 56 857 426 oldalt tartalmazó (folyamatosan bővülő) adatbázisához.Az ADT tudományos és szakfolyóiratok, heti- és napilapok, valamint lexikonok és tematikus könyvgyűjtemények digitális másolatait gyűjti egy közös platformra, ahol minden szó, kifejezés, személy- és helységnév gyorsan, egyszerűen kereshető. A szavakon kívül képekre is kereshetünk a rendszerben.https://sapientia.hu/konyvtar/adatbazisok
febr.01. A könyvtár nyitvatartása 2023/2024 II. félév A könyvtár nyitvatartása 2023/2024 II. félévHétfő: ZÁRVAKedd: 9-16Szerda: 9-16Csütörtök: 9-16Péntek: 9-14**Pénteki hosszabb napok: 9.00-16.00Február 23.Március 1., 8., 22. Április 5., 12., 19., 26.Május 3., 10.,17.Szombati nyitott napok: 11.30-14.30Február 24.Március 2., 23.Április 6., 13., 20., 27.Május 4., 11.
febr.01. Adatbázis-ajánló: JSTOR - Full Access Model A Full Access Model hozzáférést biztosít a kiadó valamennyi archív csomagjához és elsődleges forrásgyűjteményéhez. Több mint 2800 folyóiratot tartalmaz. A kínált tudományterületek között a vallás, filozófia, művészettörténet is szerepelnek.A főiskola számítógépes hálózatáról és eduID azonosítással is olvashatók a JSTOR tartalmai.Az adatbázisokról bővebben az alábbi linken olvashatnak:https://sapientia.hu/konyvtar/adatbazisok